Újra itt.
Furcsa úgy írni ezt, hogy látni fogod, de talán ez egy méltóbb búcsú mint a legutóbbi és megpróbálom egyúttal lezárni ezt a blogot is.
Az irodában ülök egyébként,munkám is lenne,de most egyszerűen muszáj. Úgy érzem.
Szóval igen ezt a blogot akkor kezdtem el írni, mikor vége lett, hogy könnyítsek valamit azon a rohadt mocskos és mélyrehatoló fájdalmamon amit ez okozott.
Tudom hogy ezt sem így kéne, meg hogy sehogy nem is kéne. Csak csöndbe maradni,de azthiszem ha valami soha nem ment életemben az az,hogy ne szóljak semmit. Egyszerűen csak ezt érzem belül.
Szóval tudnod kell, hogy tényleg nagyon nagyon fontos vagy nekem és igazából soha eszemben sem volt nélküled élni és most sincs, de néha egyszerűen a dolgok csak úgy kötelezően véget érnek. Néha csak egy kis időre de néha sajnos örökre. És néha olyan dolgok is,amiről el sem tudnánk képzelni, de mégis megtörténnek.
Gecire szorít a torkom meg fáj és szerintem nyomokban mazochista is vagyok,hogy mindezt itt az irodában intézem de igazából minden második gondolatom te vagy.
Te vagy a legjobb barátom is egyébként, minden más mellett, ugyanis veled szeretek megosztani mindent ami velem történik, pl olyan hülyeségeket is,hogy ideges vagyok Marikára mert egy idegbeteg. És a 7 külön töltött hónap alatt tiszta szar volt,hogy ezeket nem mondhattam el és inkább így senkinek sem mondtam.
Nem is tudtam arra gondolni,hogy valaki a helyedre lépjen és hát ez a kijelentés nem csak múltidő. Mert lehet azt hiszed,hogy nyitott könyv vagyok mert folyton pofázok meg egyből kimondok mindent de igazából senki sem állt olyan közel hozzám asszem mint Te. És most kicsit ugyanazt a fájdalmat élem át mint legutóbb és bevallom FÉLEK hogy ilyen csak egy van az ember életében és most örökre vége.Vagy legalábbis jó időre. Vagy örökre.
Sajnálom hogy az együtt töltött időnk 90%ba egy felfújt pukkancs voltam, egy tüskés kis köcsög, nehéz lehetett neked is velem. Mentegetőzés sincs erre,azthiszem nehéz a természetem és néha abban sem vagyok biztos,hogy van bennem pozitív vagy kiemelkedő. Emiatt elég durván önmarcangolok,hogy tuti miattam romlott el minden,vagy nem küzdöttem eléggé.
Az a baj,hogy lentebb is látod,hogy senki sem szólt, hogy a szép idők éppen akkor voltak.
A titok mindig az apró hétköznapi dolgokban rejlik.
Pl kiszedni a köldöködből a szöszt,vagy mozgássérültes dolgon hülyéskedni(de szigorúan nem gonoszságból) vagy sárgaborsófőzelék evés, vagy csak az a kis mindennap öröm mikor megjelensz értem a bordó kocsikával,amit már utálsz és csak hozzátenni lehet.:)
A végén már ez volt a gond, nem voltunk felhőtlenek és nem hülyéskedtünk.
Szóval tudnod kell, hogy mikor májusban összetalálkoztunk és volt,ami, az nagyon fájt, és akkor éltem át másodszor azt a poklot, mikor a szemembe néztél és azt az üres közönyösséget láttam és ha fogadhattam volna, szerintem akár még egy végtagomat is feltettem volna rá, hogy soha többé nem fogsz engem megkeresni.
És mikor újra visszatértél akkor egy az, hogy sokkot kaptam másrészt pedig nagyon nagyon boldog voltam és úgy voltam vele, hogy az igazi visszatér úgylátszik tényleg.
De aztán valahogy az egész egy szürke felhő lett.:(
Fogalmam sincs miért,vagy mi és hol siklott ki pontosan, vagy mi romlott meg végzetesen,csak azt éreztem, és utólag bevallva te is, hogy valami mégsem jó.
Mint mikor valami nagyon finom ízletes ételt fogyasztasz, de valahol a szájpadlásod hátsó részén érzel mellé valami keserű ízt,ami elrontja az egészet. Tényleg kapálóztam ellene és azt hittem sikerül,de túlpróbáltam az egészet,és végül elszúrtam.Ez annyira Bebis.
Még azt is átgondolom,hogy miért gondolom át a dolgokat.
Hiddel ez nem jó. És most befuccsolt az egész, azt beszéltük, hogy jóban maradunk,de nekem fáj, mert nem barátként nézek rád és rosszul esik belül,hogy nem úgy törődsz velem,mint rég és mintha egy pár lennénk és én sem törődhetek úgy veled és csak foszlányokat tudok rólad. Pedig nekem mindenre szükségem lenne ami te vagy és amit csinálsz vagy amit érzel és gondolsz, mindenre amit kimondasz és azt is amit nem.
Viszont így megint elsodródunk.
Soha sem voltam jó abba hogy az ésszerű dolgok után menjek és abba az irányba mozduljak, de tudom, most hiába próbálnánk meg újra ,vagy ugranék a nyakadba, kis idő után megint jönne az a szar íz és megint vége lenne és megint megbolondulnánk és minden lenne csak nem boldogság és nem egészség.
Nagyon nagyon sokat tudnék még írni Petikém,de tudom,hogy utálod a hosszú szövegeket.
Még csak annyit, hogyha lenne egy tündér és 3 kívánságom lehetne, akkor biztosan azt szeretném egyiknek,hogy boldogok lehessünk együtt. Örökre. vagy egy nappal tovább.De tündérek nem léteznek,a dolgok rajtunk,embereken állnak, ugye?
Nagyon szeretnélek megszorítani még egyszer.
Így hát azt kell, hogy mondjam, hogy szia
és csak félve és suttogva tudom azt mondani,hogy remélem nem örökre.
Ui: a blogbejegyzés címe azért ez, mert tisztelem aki vagy és úgy gondolom az ilyen emberek tudnák igen is megváltoztatni a világot és a dolgokat.
